Lassan 7 éve, hogy az orkánsági metál szcéna alappillére, az Ütvefúró új lemezt adott ki. Idén viszont ez a széria megtörik és karácsonyra a boltokba kerülhet az új lemez, Horzsolj újra címmel. Ennek apropóján beszélgettünk Retkesi "Thunder" Oszival a bőgőssel és Plajner Cucu dobossal.

Vigyázat szókimondó szövegek (18)

awkward-metal-band-photos-7.jpg

A "Fúró" tagjai ahogyan még nem láthattuk őket. 2012 farsang. 

- Először is köszöntelek benneteket! Engedjétek meg, hogy onnan folytassuk, ahol hét éve abbahagytuk. Mi történt 2010 és 2017 között veletek?

Cucu: Őszintén? Semmi. Dógoztunk, koncerteztünk, nyilván pár sört bedobtunk, meg hát mindenki kicsit a polgári karrierjét építette. Én elváltam, majd elvettem egy 3 gyerekes szintén kétszer elvált asszonyt. 

- De még a telepen laksz nem? 

Cucu: Nem, kiköltöztem az alvóvárosba, köllött a hely, egyrészt a gyerekeknek, másrészt nálunk próbálunk a garázsban.

-Oszikám, nálad mi a pálya?

Oszi: Nézzed, én mindig egy finom lelkű ember voltam gecó, minden rezdülésére a környezetemnek érzékenyen reagáltam.

-De Oszi, ha jól tudom, neked volt egy tárgyalásod, mert megverted a feleségedet.

Oszi: Hát, az embert érzékenyen érinti, ha megszarvazzák, az asszonyt, mert ugye a feleségem volt -  persze. Pont rosszkor tudtam meg. Ha hó elején tudom meg, amikor még van málnám sörre, akkor lehet nem fajul el a dolog idáig. Tényleg sajnálom utólag, és büszke vagyok rá, hogy azóta nem vertem meg. Szerintem akkor is szeretett, most is szeret.

-Akkor mondhatjuk, hogy 7 év ide vagy oda, azért mégis balhés társaság maradt az Ütvefúró?

- Cucu: Ha az balhénak számít, hogy egy fergeteges buli után, még 2014-ben, a láposi motel berendezését kirámoltuk az ablakon, vagy hogy Oszika a hűtőszekrényben fürdött, akkor igen. Tiplinger Zsozsó meg belesz*rt a moteltulaj kocsijának a pótkerekébe. A rendőrség azóta sem tudta kinyomozni, hogy Zsozsó ezt hogyan vitte véghez, ő meg nem emlékszik rá.

- Gondolom, akkor gyűlt anyag bőven az új lemezhez?

Cucu: Anyag is, meg sztori is, persze. Pár haver elpatkolt, a Totyesz, meg a Bölény, de hát halandóak vagyunk, erre váltottunk jegyet. 

- Mesélnétek egy kicsit az új lemezről, történetéről, ihletről?

Oszi: Nézd, azé irodában dolgozni, napi sok órát, az azért gáz. Pár év alatt mindenki eljutott arra a szintre, hogy a főnöke kérte, csináljon valamit magával, mert ez így nem lesz jó. Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha kiadnánk egy új lemezt. Érzelmileg is gyűlt már annyi gané, hogy jobb annak utat engedni. Szóltam Cucunak, hogy keresse már a verőit, meg szóljon a többieknek. Utána volt egy év ráhangolódás, összeverődés, lényegében ittunk. A baj az volt, hogy Cucuék még a telepen laktak, a garázs a ház aljában meg pont egy játszótér mellett volt. A milfek meg nehezen viselték, hogy már délután négykor ott vonyítottunk, meg okádtunk a garázs előtt. Az egyik odajött - jó kis bögyös 30-as, oszt megkért, hogy ne a gyerekek előtt csináljuk már, elég, hogy a gyerek pont ezt látja otthon is a fatertól. Na akkor jött a lehetőség és Cucu kiköltözött vidékre. Mielőtt eladta a lakást, jól szétb....tuk. Jó érzés volt megint kicsit állatnak lenni, kicsit dúlni. Nyilván nem kellett a szomszédba menni témákért. A zenei alapokat, lényegében azokból a számokból emeltük át, amelyeket el tudunk játszani, így került a híres Master of Puppets riff is a "Gépasszony" című szám intrójába. De loptunk a Slipknotól, a Paparoachtól is témákat.

- Nem gondoljátok, hogy ez gáz, vagy hogy beperelnek benneteket?

Cucu: Mé, oszt idejön valamelyik oszt mi lesz? Ha már idejön, akkor inkább adjon koncertet, ne ugasson. Különben is a helyi srácoknak az is kell, hogy magyar legyen a szöveg. Jó riff angol szöveggel itt lóf*szt sem ér. Senki sem mozdul rá. Hagyjál már.

-Jó látni, hogy a régi "Fúró" tagok ülnek ismét itt.....

Oszi: Szóval, elkezdtük témázgatni, Zsozsó hozta a szövegeket. Megtért, tudtad? Olyan dalok is születtek így, mint a Lélekvasaló, vagy az Ufózsoldos imája. De persze azért csináltunk könnyedebb számokat is, egyszerűbb szövegvilággal. Ilyen lett például a "Hugymeleg sör", amelynek a szövege pont ennyi is. Szerintem zseniális. 

-Azt olvastam valahol, hogy teljesen felhagytok a líraibb számokkal?

Cucu: Most annak mi értelme van, hogy jól beindul a nép és akkor hirtelen elkezdünk idétlenkedni, meg bohóckodni akusztikus rinyálós számokkal. Azalatt mindenki hugyozni, meg sörért kimegy. Ki marad az arénában? Nem, ezt elvetettük. Másrészt egy olyan betonkemény énekes, mint Zsozsó, hogy nézne ki, ha itt rína, meg nyerítene, rinyázna? Lószart. Tolni kell a büntetést bele az arcba. Kettő négy. Nagyanyám ha dobos lett volna, pont ezt ütötte volna ő is, érted miről beszélek?

- Igen. Igazatok van. Egyet nem értek viszont, látva a tracklist-et. Hogy került oda egy olyan szám, aminek az a címe, hogy "Szántsd szét a földem te állat"?

Oszi: Reméltük ez a kérdés nem kerül elő, de ha már igen, most vagy megütünk, vagy válaszolunk rá. Mivel jó gyerek vagy, inkább válaszolunk. Szóval, az van, hogy megkeresett egy traktorgyártó Bt és azt mondta, hogy, ha reklámozzunk a traktorját egy számba építve - ilyen direkt marketing, akkor nemcsak megfinanszírozza a lemezt, vesz egy hektó sört, hanem a földeken a traktorok pótkocsijaira is kirakhatjuk az új lemez reklámját. Na erre nem lehetett nemet mondani. Ezért van.

-Végezetül, mondanátok pár infót a lemezbemutatóról?

Oszi: A Jurásikban akartuk tartani, de valami g*ci megvette és szoliszalont csinált a helyén. Így a Spinében lesz. Jó hely, kellően igénytelen, meg tágas. Még a plafonról is emberek fognak lógni. Játszunk majd pár számot a Fúrjál szétről is, de  a hangsúly az új nótákon lesz. Lesz fény és pirotechnika és lehet cigizni bent. Szóval gyertek szarházik, széthorzsolunk benneteket, Karácsony előtt jól jön, nekünk meg a lovetta. Az őszinteségben hiszünk bazmeg. A vendégeid voltunk a sörre igaz? Köszönjük az interjút.

-Én köszönöm, egy élmény volt. Természetesen. Szevasztok.

Editor's note:

Szenzációs felvételek kerültek elő a '87-es  Villa Fesztiválról, ahol az Ütvefúró koncertet a rendőrség végül könnygázzal oszlatta szét. 

84214.jpg

 84216.jpg

Szerző: A böllér  2017.06.30. 11:05 Szólj hozzá!

Címkék: metál ütvefúró

26405.jpgDr. Veretessy Károly, Zugság neves (Orkánságban leginkább hírhedt) irodalmára - pontosnak tekinthető önmeghatározása szerint "Zsörtölője", a Zúgolódó elnevezésű folyóirat egyszemélyes megjelentetője a Bayer Zsolt botrány után váratlan húzással visszaadta Boross Péter miniszterelnöksége idején kapott Lovagkeresztjét.

Dr. Veretessy-ről készült egyetlen ismert kép, nem sokkal azután, hogy majdnem aláírta a Demokratikus Chartát (az irodalmár a kép hátterében, egyedül ül, a kép készültekor épp a Tudjukkik-en dolgozott).

Veretessy látszólag Bayer miatt adta vissza a megtisztelő kitüntetést, hozzá közel álló - igen csak gyér és az idő előrehaladtával általában olvadó számú - források szerint azonban valójában azért, mert a botrány kipattanása után a Lovagkeresztet megkapók listáját böngészve elhűlve látta meg az orkánvári  dr. Elek Tihamér néprajzos nevét, így dr. Veretessy első és második dühében nemes egyszerűséggel kidobta a díját.

Veretessy egyben felszólított minden zugsági kitüntetettet, adják vissza Lovagkeresztjüket, ha nem, azzal szembeköpik az egész Zugságot, mint mondta,

"aljas, olcsó szaréletűekké, ordas hitvány gazemberekké, férgekké válnak azok, akik nem törlik le ezt a gyalázatot"

- majd a Zugság szerte húsáért népszerű és az egész régióban tenyésztett lápi disznók közé vetette a díját.

Rossz nyelvek szerint Veretessy bátor tette közben azt kiabálta, hogy "ő aztán nem ül buszra és nem viszi fel annak a vívócskának a díjat, ennyit nem ér az egész" (Veretessy a környezete szerint az utóbbi pár évet életvitelszerűen a Szomjas Disznó névre hallgató, magát espresso-nak tituláló vendéglátóipari egységben töltötte, amely Zugság szerte népszerű a környék, leginkább önjelölt értelmiségei körében), így nem igazán tudja, hogy egy ideje már nem "a vívó" Schmitt Pál, hanem a Áder János a köztársasági elnök, bár akkor nagy valószínűséggel a "pecás" jelzővel illette volna, köztudomású ugyanis, hogy azokat is megveti.

Dr. Veretessy úr igen bátor kiállását - és persze felszólítását - azonban némileg árnyalja a tény, hogy Zugságban egyedül ő rendelkezett (tulajdonképpen még rendelkezik, mivel a lápi disznók közé eddig senki nem mert bemenni a plecsniért) Lovagkereszttel, ő is tévedésből, mivel Boross Péter miniszterelnök valójában a kiváló biokémikus és orvos Dr. Keretessy Kálmánnak tervezte odaadni még 1993-ban, de az akkoriban  igencsak kaotikus időket megélő két tájegység eldurvuló magánháborúja (ne feledjük, ekkor volt a II. Hajítóteknő háború és a megdrágult babpálinka miatti Kordé-sztrájk) közepette valahogy elkeveredett a díj.

Veretessy persze büszkén viselte a szerinte megérdemelt díját, egészen 1995-ig, amikor is a Horn-kormány idején, az orkánújvárosi MSZP-s polgármester Varnyú Tivadarné - közbenjárására (leginkább idegesítő, szűnni nem akaró telefonálásainak hatására, a Bokros - csomag kellős közepén Horn Gyula gyorsan kitüntette dr. Elek Tihamér orkánság szerte tisztelt és megbecsült orkanológust a Lovagkereszttel. Varnyú célja természetesen "a csorba kiköszörülése" volt - mint mondta a polgármester asszony, elvégre mégsem járja, hogy Zugságnak legyen, Orkánságnak pedig ne legyen Lovagkeresztje.

Itt természetesen nem ért még véget a történet, ugyanis Hornék a Bokros-csomag megalkotása és a nagy kapkodás közepette csak az érintettnek felejtettek el szólni, Varnyú Tivadarné, vagy ahogyan a városban jó szívvel emlékeznek róla: Géza néni, pedig nem is akart, ugyanis neki csak akkor szóltak, hogy dr. Elek amúgy a helyi konzervatív és keresztény értelmiség egyik vezető alakja.

Itt kell megjegyeznünk. hogy dr. Veretessy úr viszont a zugsági munkásszerveződések egyik vezető élharcosa volt, egy korai lapjában, a Samu és Pajszerben élesen bírálta a jobboldali és népi írókat, de leginkább az orkánságiakat, színvonalas tárcáiban pedig megveretéssel fenyegette meg azokat, természetesen irodalmári értelemben. Ily módon politikai vonalat felesleges is lenne keresnünk, esetleg néhány babpálinka után.

Visszakanyarodva a jelenhez, dr. Veretessy döntésével párhuzamosan az orkánújvárosi városházán (amit az országban egyedülálló módon, csak Varnyú bukása után, 2006-ban neveztek át Tanácsházáról) megtalálták dr. Elek kitüntetését, amit az egyébként jobbos képviselő-testület nyomban vissza is küldött Áder Jánosnak, természetesen a néprajzos tudós megkérdezése nélkül. Városházi forrásunk szerint emögött az az elgondolás húzódott meg, hogy a fővárosba még véletlenül se a zugsági visszaadás híre jusson el először, vagyis nem akarták, hogy ezt a dicsőséget is a zugságiaknak írják.

Ily módon tehát most sem Orkánság, sem Zugság (leszámítva persze a lápi disznókat) nem rendelkezik Lovagkereszttel, így sikerült megkímélni a két tájegységet egy újabb botránytól és háborútól.

Veretessy újból megtalálta békéjét törzshelyén, és állítólag már legújabb művén,  a "Disznók közé a díjat" című szatirikus, orkángúnyoló művén dolgozik, dr. Elek Tihamér pedig soha meg nem kapott díjától fel nem kavarva folytatja kutatásait az orkánsági kacsatenyésztők sajátos, de mégis rideg, embertelen, ám - szerinte - oly kedves világáról.
Alsóorkánréti Könnyes Oszkár
Szerző: Oszi bácsi  2016.08.26. 08:33 Szólj hozzá!

Címkék: lovagkereszt Dr. Veretessy Károly Dr. Elek Tihamér Varnyú Tivadarné

1897-ben alapította Kacsaffy Elek orkánalsóréti református lelkész.
Kacsaffy régi orkánsági lelkész dinasztia sarja volt, nagyapja 1849-ben 7 hónapot töltött az orkánváradi erőd börtönében a szabadságharc melletti kiállása miatt (bár egyes, a családdal nem éppen baráti viszonyban lévő források szerint az öreg Kacsaffy valójában egyszerűen bemenekült a régóta üresen álló és omladozó várba, hogy a szabadságharc teljes időszaka alatt borozással és hajítóteknőzéssel múlassa az időt). Édesapja a helyi Függetlenségi Párt lelkes támogatójaként a dualizmus kori közélet és kártyázás, ily módon pedig az orkángöröngyösi református templom elkártyázásáról ismert alakja volt. Édesanyja, Pajtássy Izabella a Lorántffy Hozsánna Dalkör megyei vezetője volt.
A lelkészi szolgálatát 1885-ben megkezdő Elek azonban  sokkal inkább kicsapongó életmódja miatt tett szert kétes hírnévre. Fiatal korában liberális teológiát tanult Hollandiában, Dániában és a  müncheni Oktoberfesten.. Hazatérve több fegyelmi tárgyalása is volt, a presbitérium számára örök témát nyújtottak kisebb-nagyobb botrányai. A pohár akkor telt be, amikor 1896 augusztus 20-án a millenniumi hálaadó istentiszteleten (melyen részt vett Orkány Mór, Orkány Dezső Aurél unokája, és Mustárfalvi Csipesz Róza színészkirálynő is) annyira berúgott, hogy, amikor úrvacsora közben elfogyott a bor (nagy részét már a szertartás előtt elfogyasztotta), "pincér, még egy rundot az én számlámra!" kiáltással fordult a kor szokása szerint szmokingban megjelent báró Kenderessy Béla Orkán vármegyei alispánhoz.
kacsaffy_elek.jpgMiután megfosztották palástjától, néhány elkötelezett követőjével Orkánbaksonyba költözött. A hagyomány szerint 3 hétig ki sem mozdult háza borospincéjéből, s mikor feljött már készen volt az "Engedjétek hozzám a spitzeseket!" című vitairata, amelyben maró gúnnyal figurázta ki a történelmi egyházak szerinte álságos hozzáállását a alkohol fogyasztáshoz. (A művet betiltották, legközelebb csak 1952-ben vallásellenes propaganda anyagként adta ki a Szikra kiadó - ám ez ellen Kacsaffy Új-Zélandon élő családja tiltakozott.)
A kicsapott lelkész közel egy esztendőn át járta Orkánság kocsmáit, csárdáit, és italméréseit, hogy híveket gyűjtsön maga köré. Végül az orkánbaksonyi "Fogadó a szomjas kácsához" nevű, azóta már lebontott söntésben alakították meg a Krisztus Vére Evangéliomi Szabadegyházat.
A népnyelv hamarosan "koccintósoknak" nevezte el a közösséget - amely egyébként szépen gyarapodott. Amikor Kacsaffy 1909-ben elhunyt már 12  gyülekezet működött Orkánság-szerte.
Kacsaffy teológiailag nem szállt vitába a kálvinista tanításokkal, hitújítása kimerült a liturgia megváltoztatásában. Gyülekezetében a lelkész úrvacsora alkalmával minden egyes hívővel külön koccint, és iszik egy fél deci bort. Ez a protestáns hagyománnyal ellentétben nem az istentisztelet végén, hanem az elején történik, hogy - miként Kacsaffy írta - "vidám, s emelkedett hangulatban imádkozzanak, énekeljenek az Úrnak házában."
Az egyházalapító nem érezte elég kifejezőnek az "Áldás, békesség!" köszöntést sem, helyette a koccintósok úgy köszöntik egymást:
Fenékig!
Mire a válasz: Ami marad, harag.
A húszas évektől több "koccintós" templomban is egy söntéspult szolgált úr asztalaként, innen osztja merőkanállal a bort a lelkész. Ez a megoldás azonban a mai napig vitatott, így nem vált általánossá. 1994-ben az orkánújvárosi gyülekezet ketté szakadt, amikor Satu Béla tiszteletes sörcsapot szereltetetett az úr asztalára
Az egyház kiemelkedő alakja Pinczés Rudolf orkánbuggyosi tiszteletes, aki az ötvenes években arról vált hírhedté kommunista állambiztonsági körökben, hogy a templomba járó besúgók borába úrvacsora közben ricinust csempészett. 1951 februárjában letartatóztatták, és az orkánújvárosi ÁVH fogságában volt két hétig. Emlékét  a templom, illetve az "Éva presszó" falán márvány tábla őrzi.
Szerző: Nevetlen Krónikás  2016.08.22. 21:32 Szólj hozzá!

Címkék: egyház kereszténység lelkész orkánújváros orkánbuggyos orkánalsórét

 

 Orkánbuggyoson hagyományőrző napot tartottak, aminek keretében a 2006-os budapesti zavargásokra emlékeztek.

A rendezvényt 10 órakor dr. Morvai Krisztina EP-képviselő nyitotta meg, aki a program kezdetét egy erre a célra fából készített Audi személygépjármű felgyújtásával indította útjának.

A helyi hagyományőrző egyesület tagjai megrohamozták az Orkánbuggyosi Szent Terestyén Művelődési Házat, és felborították és meggyújtották a falu egyetlen telefonfülkéjét.

 

 

Képünkön: Lajos István hagyományőrző

 

 

 

 

 

 

 

Fenti képünkön látjuk, amint az orkánbuggyosi görög kisebbség is kiveszi részét a helyi -elsőre furcsának tűnő - hagyománőrzésből.

Az önkéntes lovasok a helyi nézők közé vágtáztak, sokak meglepetésére és megrökönyödésére.

A gyerekeknek a program ideje alatt kifestő és kiégető sátor működött.

Az ünnepség végül lángoskészítő versennyel és piteevéssel végződött.

 

Szerző: a csuhás  2011.11.26. 22:07 Szólj hozzá!

Címkék: 2006 zavargások morvai krisztina hagyományőrzés orkánbuggyos

Orkánújváros Petőfi-telepén járunk, amit a helyiek csak Zsivágónak hívnak. A lakótelep sivár hangulatát egy-egy gyerekzaj, vagy a mobiltelefonból üvöltő hip-hop zene töri meg. A felnőttek dolgoznak, vagy kocsmában ülnek. Közben egy középkorú fickó homokvárat épít a kisebbekkel, lerázza magáról a port, majd hirtelen a betonon látjuk viszont: kosarazik a „kulcsos gyerekekkel”. A helyiek Karesz atyaként emlegetik. Bizony, ő a lakótelep plébánosa.

 Teleottani Károly, egy régi orkánsági család leszármazottja. Református környezetben, Orkánnémedin nevelkedett. Sokáig semmi köze sem volt a valláshoz, ahogy kérdésünkre kifejtette:

„Akkoriban nem érdekelt az Egyház, az Isten se. Bulizni akartam, rockbandát alapítani, mint a többi akkori tizenéves. Volt egy gitárom, amit cigarettacsikkel égettünk ki, meg rá volt írva, hogy Ütvefúró. Ez volt az életérzés. Többször kerültem konfliktusba a rendőrséggel is. Sajnáltam édesanyámékat, nem lehetett egyszerű nekik. Elkerültem, föl Pestre a Műegyetemre. Baromi nehéz volt, gépészmérnöknek tanultam, és egyik vizsgaidőszakban, rájöttem, hogy nem érek egy fabatkát sem. Depressziós lettem, kérdéseimre nem találtam választ. Ekkor megfordult velem a világ. Isten lenyúlt értem és megváltoztam.”

A gépészmérnöki diploma megszerzését követően az egri hittudományi főiskolára ment, ahol elvégezte a teológiát. Orkánbuggyos, Orkánpáhi községekben lett káplán. Az Orkánsági Egyházkerületben a 80-as években komoly egyházfegyelem uralkodott, amiben Karesz atya nem találta a helyét.

1985-ben, büntetésből került Orkánújváros Petőfi-telepére. „Akkor épült ez a lakótelep. Ide telepítették a bezárt bánya melósait, a szocializmus képtelen őrültségében megszüntetett vándorcirkusz alkalmazottait, mutatványosait. Ez a telep sosem virágzott, itt még nosztalgiázni sem lehetett sosem. Amikor idekerültem, volt a telepen három kocsma, egy suli, meg egy kultúrház. De oda alig jártak az emberek, mert nem is volt műsor, semmi. A srácok kint tengtek-lengtek az utcán. Ide küldtek, fizetés nélkül, hogy szervezzek meg egy plébániát. Na, velem nem szúrtok ki, gondoltam, aztán megcsináltam.” Karesz atya összefogta a régi cirkuszosokat, és az ő műsoraikkal népszerűsítette a katolicizmust. Hirtelen egész Orkánújvárosból jártak a Kultúrházban zajló misékre. A Párt megelégelte, és kitiltották a Művelődési Házból a gyülekezetet. Erre megtartották az alkalmaikat a játszótéren. Ekkor már 1988-at írunk. „A szocializmus döglődött, kivéve itt. Itt még próbálkoztak túlélni, fenyíteni. De sosem volt olyan népszerű misénk, mint, amiket a játszótéren tartottunk! Emlékszem, a ministráns srácok a körhintán ültek, volt, aki a rakétára mászva vetette a kereszteket, nem egyszer majdnem elröhögtem magam. De lelkileg mégis gyönyörű alkalmak voltak ezek!” Egy év „játszótéri misék” után Karesz atya és a gyülekezet 1989-ben belefogott egy templom építésébe. A templom, ahogy a plébános is, elsőre különc ötletekkel tarkított volt. Sokakban felháborodást váltott ki, hogy Karesz atya biciklisávot épített a templomban. Az oltár és az egész templom kialakítása szerény. „Egyik árva cigánygyerek a suliban azt mondja, hogy ő ezt készítette a templomnak. És mutatott egy rajzot. Majdnem elbőgtem magam a meghatottságtól. Egy stáció volt az.” – számolt be Karesz atya arról a furcsa döntésről, hogy a templom oldalfalán található stációk igazából gyerekrajzok.

A katolikus egyházvezetés megosztott Karesz atya tevékenységével kapcsolatban. Sokan szúrós szemmel nézik a dolgait, de közben látják, Zsivágóban módszerei beváltak és a helyiek megszerették papjukat.

 

Szerző: a csuhás  2011.08.29. 13:25 Szólj hozzá!

Címkék: katolicizmus biciklisáv orkánújváros ütvefúró zsivágó karesz atya

AZ MTI sajtóközleménye szerint Váczi Zoltán, egykori NB1-es labdarúgó, a Budakalász MSE játékosedzője mindenben megállapodott Darabos Frigyessel, az Orkánújvárosi SE elnökével, így elhárult minden akadálya, hogy a neves játékos Orkánságban folytassa edzői karrierjét.

Lapunk érdeklődésére, Váczi is megerősítette a hírt, egyben örömét fejezte ki, hogy a nagy múltú orkánújvárosi csapattal dolgozhat együtt.

Mint mondta, számára az orkáni közönség lelkesedése már játékosként is feltűnt, az orkánújvárosi aréna valóban katlanszerű hangulata pedig minden pénzt megér.

Érdeklődésünkre megerősítette, hogy a szerződést egy közös bulival erősítették meg, amit Darabos Frigyes (Frici bá) által hozott igen erős Babpálinka tett még emlékezetesebbé.

Egy kisebb félreértéstől eltekintve (a bulizó csapat összekevert egy násznépet a Zugsági Sötét erő szurkolói csoportjával) a közös sajtónyilvános buli súlyosabb rendbontás nélkül zajlott le.

Váczi Zoli reméli, hogy a sport- és babpálinka szerető orkánok ismét visszaszoknak a lelátókra (lelátóra - szerk.) és buzdítják majd a kedvenceket. Az első edzés várhatóan jövő hét kedden lesz, feltéve, ha addig kiengedik a csapat vezetőségét az orkánújvárosi fogdából.



 

Címkék: sport zoltán se váczi orkánújváros

 

Egy előző írásunkban már szóltunk a válás körüli procedúráról, a Házasságtörő-teremben történő eseményekről, illetőleg az azt követő ünnepségről.

Ám a válási szertartás fontos része az azt megelőző esemény, amikor a messziről érkező vendégeket az akkor még együtt lévő pár fogadja egy kis elemózsiával, úgynevezett Ridegtállal.

A ridegtálas ebéd az eseménnyel párhuzamba vonható nevű, rideglevessel veszi kezdetét. A betűtésztával, kacsafejjel és muskátligyökérrel ízesített leves langyosan tálalják.

Képünkön egy kellemes megjelenésű ridegleves. Jó étvágyat!

 

A ridegtálat - hiszen modern szokásról van szó - svédasztalon szervírozzák. A leveseket viszont egy-egy tányérba már előre kikészítik, hogy mindenki ugyanannyit egyen a gusztustalan ételből. A rossz szájíz igen fontos a válási procedúra elkezdéséhez!

A leves követően a malaclekvárral elkészített lepényt fogyasztják a tisztelt vendégek. Ezt díszíthetjük erős paprikával, szilvával, vagy éppen nagyobb adag esetén malacfejjel, ahogy ez a búzásleves-kocsonya esetén is tradíció.

Ha a családot anyagilag megviselte a válás, puritán módon is tálalhatjuk. (lásd alsó képünket)

Az egész esemény fontos részét képezi a házasságtörésnek, illetve az azt követő válásnak. Nem mellesleg a ridegtálas étkezésen a részvétel kötelező, kibújni csak a helyi párttitkár engedélyével lehetett, mára viszont ez az opció is megszűnt.

A ridegtálás ebéd lepénye mellé érdemes babpálinkát vagy édes likőrt fogyasztani, hogy elvegye az ízét!

Szerző: a csuhás  2011.06.27. 20:11 Szólj hozzá!

Lassan, de biztosan gyűjtögetjük az érdekesebbnél érdekesebb népszokásokat Orkánságból. Ez alkalommal egy olvasói levél hívta fel a figyelmünket egy szokatlan hagyományra, amely az orkánsági esküvők előkészületeinek egyik velejárója.
 
A házasságkötés - eltekintve Királyné Frakk Olga házasságtörő hagyományaitól - Orkánságban is ünnepélyes esemény. A jeles napot megelőző készülődés egyik sarkalatos pontja a vendéglista összeállítása. Elmondható, hogy a tájegységben a legkedveltebbek a sátoros esküvők, akár többszáz résztvevővel. Néha egy-egy falu szinte teljes lélekszámával lagziba vonul. Ebből a megfontolásból Orkánságban nem esküvői meghívókat, hanem ún. távolmaradási kérelmeket küldenek azoknak a személyeknek, akik a házasulandók szemében nemkívánatosak a ceremónián, majd az azt követő vacsorán.
 
 
 
 
Bütyök Kázmér Orkánpéteri lakos összesen 17 távolmaradási kérelmet kapott élete során, ezzel nem hivatalos csúcstartó Orkánságban.
 
 
 
 
 
 
Az aprajázás első mozzanata a megfelelő üzenetsablon kiválasztása. Nem cifrázzák. Íme néhány tipikusnak nevezhető megfogalmazás a távolmaradási kérelmekből:
 
"Sajnálattal közöljük, hogy életünk legboldogabb napján az Ön jelenlétére nem tartunk igényt."
 
"Tisztelettel megkérjük, hogy házasságkötésünk napján a templomot és a lagzinak helyet adó rétet elkerülni szíveskedjék!"
 
"A családjaink/személyeink közötti kapcsolatokat terhelő, elsősorban múltbéli sérelmekre hivatkozva az Ön meghívásától eltekintünk."
 
"Rövid mérlegelés után arra jutottunk, hogy az Ön személye az esküvőn nemkívánatosnak minősül."
 
A leveleket természetesen nem a házasulandók, hanem azok ismerősei viszik el a címzetteknek. A távolmaradási kérelem átadásának legősibb-legszebb (?) módja az iromány háziállattal történő kézbesítése, kifejezve az aktus "fontosságát". Erre a célra jól idomított pásztorkutyát, kivételes esetekben öregebb kacsát használnak fel, de bármilyen két- vagy négylábú állat megteszi, ami elég okosnak bizonyul erre a feladatra.
 
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ezek után ki tekintheti magát meghívottnak az esküvőre? A válasz egyszerű: mindenki, aki a házasulandókkal egy faluban lakik, és nem kapott távolmaradási kérelmet. A kérelem figyelmen kívül hagyása szörnyű véteknek számít, melynek büntetésekor a disznósági őrök egyszeri önbíráskodási lehetőséget biztosítanak az ifjú párnak.
Szerző: a templomi udvarnok  2011.06.09. 19:20 Szólj hozzá!

Címkék: népszokások kacsa orkánpéteri disznósági őr házasságtörő királyné frakk olga aprajázás távolmaradási kérelem

Éttermi kalauzunkban Orkánújvárosba látogatunk, ahol három különböző típusú helyet látogatunk meg. Először egy varázslatos gyorsétteremről számolunk be, utána egy mindenki által elérhető fogadóról, majd egy exkluzívabb étteremről.

 

Aki Orkánújvárosban jár, semmiképpen se hagyja ki a Petőfi-telep legjobb gyrososát! Hivatalosan „Cyprus Kebab” felirat alatt található, de a városban mindenki az öreg Abdul bá’ éttermeként ismeri. A gyroshúst szegfűszeggel dobja föl, illetve a csípős szószba őrölt krinolint tesz. Elsőre elképzelhetetlennek tűnő sajátosságok igazán ízletessé tehetik a gyrost!

Abdul bá’ egyébként eredetileg Batmanból származó félig kurd, félig török (a köznyelv csak „töröknek” aposztrofálja), aki Karlsruhe után inkább Orkánújvárosban kötött ki –bár a rossznyelvek szerint garázdaság miatt kiutasították Németországból.

A kiszolgáló személyzet sem utolsó: Abdul lányai felváltva szolgálják ki az éjjel-nappali gyrosos vendégeit., akiket a Mohamed, azaz Kisabdul koordinál. Az üzletvezető pedig „kebabos Géza”, akinek mindig van egy-egy ízes megjegyzése a vevőkhöz, főleg az éhes hölgyvendégekhez.

 

Kisabdul a hús minden porciójára odafigyel.

 

 

Egyik ismert étteremnek számít a Patyolai László kezében lévő Fogadó a Kacsalábhoz. Igazi magyaros ízek, magyaros adagokkal várja a kedves érdeklődőket!


Tradicionális ízek, visszatérő vendégek. A képen látható teremben rendszeresen tartanak lakodalmakat, állófogadásokat!

A túrógombócuk igazán ízletes és bőséges! A köretet külön kell kérni, a bécsi szeletet lehetett volna citrommal tálalni, és a cappucinoval is gondok akadtak. Ezen felül viszont az orkáni borzast Teleottani Frigyes receptje szerint készítik, íze pont olyan, mint ahogyan nagymamánk készítette volna! A kiszolgálás, a személyzet közvetlen, családias modoruk és a tálalás is elsőrangú volt! Családi névnapozás, vasárnapi ebéd, nagypapa születésnapjának megünneplésére a legalkalmasabb hely!

 

Aztán Orkánújváros egyik modernebb, exkluzív étterméről se feledkezzünk el!

A csabahegyi elit vendégek által látogatott Tolsztoj Café & Restaurant, amelyről tudni kell: az „élményétkezés” francia gasztronómiai irányzatát tartja követendőnek.

Tolsztoj. A kép, amely belépéskor fogad, magáért beszél.

 


Modern ízvilág, újszerű elrendezés, egyedi kivitel. Tolsztoj.

A portugál séf egy Saint-Tropez-i halakra specializálódott étteremből jött Orkánújvárosba, hogy a magyar vidékkel is megszerettesse az ételek finom élvezetét. Az étterem tulajdonosa nagy lehetőségnek tekinti, hogy egy nagynevű séf áll a konyhapultnál. Ahogy – némileg nagyzolva – fogalmazott: „Szeretnénk Orkánújváros, sőt, egész Orkánság lakosaival megismertetni az ízek világát.” Az árak az étterem hangulatához és a megcélzott réteghez mértek. A kiszolgálásban még van mit javítani, és az adagok is szerények, pontosabban franciásak.

Szerző: a csuhás  2011.05.27. 19:07 Szólj hozzá!

Címkék: gyros kurd batman tolsztoj kebab abdul orkáni borzas orkánújváros cyprus kebab petőfi telep saint tropéz

A Kávéfőző Kortárs Művészeti Csoport szervezésében kerül megrendezésre április 30-án, szombaton délután 3 órától az orkánújvárosi Zalka Máté-lakótelep (a köznyelvben "Leningrádként" ismert) Művészeti Házában.

Az esten ismertetik Grosshercz Csilla Nyulak, sellők, emberi viszonyok című regényszerű adaptációját, és Kiss Cili A rátekintés gyönyöre verseskötetét.

Grosshercz Csilla művészete, mely egy Nyúl és egy mítikus sellő szomorú és beteljesületlen leszbikus szerelméről szól, mindannyiunk előtt szomorú tapasztalatokkal kell hogy szolgáljon az intolerancia, a megosztottság és az Orkánújvárosban is rendre megjelenő náci veszély miatt.

A rátekintés gyönyöre egy egészében véve beteljesületlen viszonyról szól. "A Nádasalja Fesztivál borgőzős mámorában írt versek a nézés, a tekintet és a nonkommunikatív jelek szexuális utalásait szeretné aláhúzni." -nyilatkozta a költőnő. Meglepő, néhol undorító, de mindenképpen magával ragadó, mondta el a Művészeti Csoport vezetője, Kiss Roland, mikor a versek felől érdeklődtünk. "Szeretnénk a Kortárs Csoportban olyan váratlan és feldolgozatlan témákat megeleveníteni, mint az egyházak visszaélései, a nők elnyomása, az antiszemitizmus elleni küzdelem, a művészet abszurd megjelenése a hétköznapokban. Erre van igény, szerintünk."

A szervezők várnak mindenkit szeretettel!

Szerző: a csuhás  2011.04.27. 11:29 Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: kortárs művészet sellő orkánújváros zalka máté

süti beállítások módosítása