Orkánság történelmének tanulmányozása során nem kerülhető meg Gróf Hetveny-Roehleder Lajos (1713-1780) személye. A hadművészetről alkotott teóriái, majd annak gyakorlati alkalmazása miatt az "Orkánság mészárosa" gúnynévvel illetett katonatiszt élete azóta is hálás témaként köszön vissza az Orkánsági hétköznapokban.
Gróf Hetveny-Roehleder Lajos 1713-ban született Orkánvasváriban, egy árulónak tartott kuruc, Hetveny-Roehleder Henrik második fiaként. A Rákóczi-szabadságharcot megjárt veterán mindenképpen katonát akart faragni fiaiból, ennek érdekében óvodáskorú csemetéit (Lajost és 3 fivérét) rendszeresen gyakorlatoztatta Orkánvasvári határában (egyesek szerint elvárta tőlük az "Uram" megszólítást is). Az ifjú Hetveny-Roehleder Lajos 14 évesen, "kiváló" minősítéssel felvételt nyert a Bögel-Jusupovic Hadi Akadémiára, ahol kitanulta a hadművészet csínját-bínját. Őrnagyi rangban a gyalogsághoz került.
Háború híján Hetveny-Roehleder Lajos a rábízott, orkánsági talpasokból álló ezred megedzésével múlatta idejét. Az őrnagy híres volt a tűzfegyverekkel kapcsolatos szkepticizmusáról (alighanem innen ered a "hetvenkedő katona" kifejezés) ill. kíméletlenségéről; embereinek csak két nap eltávozást engedélyezett, ezt is csak kéthavonta. Általános megdöbbentést keltett, amikor orkánsági legényeivel az összes muskétát és pisztolyt elásatta, mondván: "A fokos a mi fegyverünk!". Elképzelése szerint a harcmező uralásának záloga a tömeges, fokosokkal és egyéb szúró-vágófegyverekkel történő roham megindítása volt.
Orkánsági talpas, balján a jellegzetes "Hetveny-fokossal".
Gr. Hetveny-Roehleder Lajos őrnagy ideje az 1740-ben kirobbant osztrák örökösödési háborúban jött el, az orkánsági talpasokat azonban minden egyes harcérintkezéskor tartalékba vezényelték. A frusztrált őrnagynak természetesen fogalma sem volt mellőzésének okairól, mindenesetre 1743. júniusában, a győztes dettingeni ütközetben megmérette magát; nevéhez fűződik a csata egyetlen, vereséggel végződő összecsapása. Ennek során a lelkes, de lőfegyverekkel ugyebár nem rendelkező orkánsági legényeket egy francia tüzérüteg lerohanására vezényelték; a mintegy ezer főből csak alig kétszázan élték túl a kartácstüzet, veszteségeket pedig egyáltalán nem okoztak. A rohamot mindvégig fedezékből vezénylő Hetveny-Roehleder Lajost ezután leszerelték, érdemeire való tekintettel grófi címet kapott és hazaküldték Orkánvasváriba.
A még mindig csak harmincéves gróf nem találta a helyét szülőfalujában; katonai kirendeltség híján -valamint a családi hagyományoktól vezérelve- helybéli lumpenekből és félkegyelműekből milíciát szervezett, majd Orkánvasvári határában fából és agyagból palánkerődöt emeltetett, melyben állandó őrséget állomásoztatott. A milíciáját minden vasárnap hosszú menetgyakorlatra küldte; a korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy a menetelő, mintegy húsz fős csapat rendszeresen feltűnt a környező falvak határában. Megjelenésüket minden alkalommal nevetés és gúny kísérte.
A gróf által emelt palánkerőd mai helye Orkánvasvári mellett.
1758-ban a grófot kis híján kinevezték Kacsa várának kapitányává. A vadászbelesetben elhunyt várúr helyére végül egy dán választófejedelem 23 éves fiát találták alkalmasabbnak; a grófnak csupán a vár háztájőrzői feladatkörét ajánlották fel. A hoppon maradt, megalázó helyzetbe került gróf visszatért Orkánvasváriba, de időközben szétszéledt milíciáját minden igyekezete ellenére, már nem tudta újjászervezni.
Fokoskészítő műhelyt nyitott, ebből élt 1779-ig. Ekkor porosz zsoldba szegődött és Észak-Amerikába ment, ahol már javában dúlt a függetlenségi háború a gyarmatokon élő rebellisek és az angolok között. A bátor grófot egy indiánokkal folytatott erdei csetepaté alkalmával látták utoljára 1780-ban. Ezt követően eltűntnek nyilvánították.
