Blogunkban eddig méltatlanul kevés figyelmet szenteltünk az orkánsági konyhaművészetnek. Új bejegyzés-sorozatunkban a tájegység tipikusnak mondható fogásaival, azok történetével, jellegzetességeivel foglalkozunk. Kezdjük a malaclekvárral, a világ alighanem egyetlen, húsból főzött lekvár-féleségével.

Nehéz lenne megmondani, ki és mikor főzött először malaclekvárt Orkánságban, mindenesetre erős a gyanúnk, hogy az isteni szikra valamikor a brokkolivész idején pattanhatott ki egy helybéli fejéből. A brokkolivész alaposan visszavetette a zöldségtermesztést a tájegységben, alighanem ennek köszönhető, hogy a helyi lakosok 1-2 évig szinte csak húson és gabonaféléken éltek (búza valahogy mindig akadt).

"Jaj, de finom lesz...!" Malaclekvár-főzés Orkánordas mellett.

A malaclekvár receptje mindenhol más és más, de elkészítésére általában disznóvágáskor, az értékesebbnek mondható részek feldolgozása után kerül sor. A legelterjedtebb -és talán legegyszerűbb- orkánbuggyosi recept a fül, a vastagbél, a tüdő, kevéske oldalas-maradék és nyakhús péppé őrlésére épül, amihez jön természetesen némi zsír, esetleg vér, tehetősebb házaknál aszpik és kevéske só. Egyes helyeken változó mértékben megpirított -helyenként nyers- bőrdarabokat is vagdosnak a malaclekvárnak szánt masszába. Ahány ház, annyi féle malaclekvár, mondhatnánk.

A szemfüles böllér hamar elhappolja a lekvárba szánt malacfarkat...

 Az elkészült malaclekvárt a máshol is hagyományosnak mondható befőttesüvegben rakják el. Tehetősebb családok snódvájdlingban tárolják a bőséges malaclekvár-tartalékot, melyet kenyérre kenve "könnyű" reggeli, vacsora gyanánt szokás elfogyasztani.

 Készen várja a telet a befőzött malaclekvár!

A malaclekvár nehéz étel, "idegen" gyomor csak ritkán viseli el az első "találkozást" a sokszor kandisznó-szagú, helyenként nyers húsdarabokat (is) tartalmazó étellel. Ezért megkóstolását senkinek sem ajánljuk.