A nagy becsben tartott tárgyak, így például a családi ereklyének számító lóca vagy snódvájdling mellett az orkánsági idősek szíve-csücske a járást segítő sétabot, ismertebb nevén mengyonka.

A mengyonka-használat széleskörű mivolta alighanem a 19. században oly' divatosnak számító sétabot és lovaglópálca elterjedésének köszönhető. Az elsősorban nagyvárosi-polgári, valamint nemesi öltözködés elemének tekinthető státusz-szimbólumok szokatlannak számítottak Orkánság elmaradott vidékein. Ottani megjelenésük a Pestet megjárt kisnemeseknek köszönhető, akik a botok és pálcák segítségével újabb külsőséggel gyarapíthatták a látszatkeltés tárházát.

Orkánnémedi lóverseny, valamikor a XIX. század elején. Figyeljük meg a kép jobb oldalán látható kisnemes uraság sétabotját!

Sajátos orkánsági gesztusnak számított az ún. botosbarátság megkötése, melynek során a jómódú polgár vagy nemes egyszerűbb sétabotot vagy pálcát adományozott alacsonyabb-osztálybeli ismerősének, szimpátiája vagy megbecsülése jeléül. A botosbarát ezután bármikor dicsekedhetett illusztris adományozójával, aki mellett még jeles alkalmakkor is megjelenhetett, de csak néhány szó erejéig.

A mengyonka bölcsőjének számító kisipari alkalmatosság, a stabmasina (elnevezése a német "stabmaschine" szóból ered).

Napjainkban a mengyonka sokkal inkább az életkor, mintsem a társadalmi rang ismertetőjegye. Az idősek előszeretettel használnak népi motívumokkal, sajátos jelekkel vagy egyéb jellegzetességgel elátott mengyonkát, melyek ideális pletykaforrásnak számítanak az átlagos orkánsági falu hétköznapjai során  (kinek milyen mengyonkája van, mióta, hol mutatkozott vele stb.). Újonnan vásárolt mengyonkára szoktak az "Urambátyám, ez nagyobb mint Kárász bácsié!" szólással rácsodálkozni.

Mengyonkák Orkánvésztőről, Kalintró Benedek bácsi gyűjteményéből.

Egyes helyeken bevett szokás, hogy az idősek találkozáskor a mengyonkák bokamagasságban történő összecsattintásával üdvözlik egymást, de ez csak a nagyon régi barátok-ismerősök esetében figyelhető meg. Az orkánsági etikett szerint a mengyonka szigorúan személyes tárgy, azt kölcsönkérni, sőt, sok esetben még szemrevételezés céljából megfogni sem ajánlatos dolog. A mengyonkát oly' nagy becsben tartják, hogy temetkezéskor sok esetben az elhunyt mellé helyezik, így még a túlvilágon is a tulajdonos hű támasza lehet, a hiedelem szerint.