Orkánságban már évszázadok óta komoly károkat okoznak a frissen vetett szántóföldek, veteményesek rémei, a verebek (passer domesticus). A tájegységben ideális életkörülményekre lelő, rendre elszaporodó madárkák nagyon megkeserítik a gazdák életét, ezért ősapáik egy hatékony, de igencsak fárasztó módszert eszeltek ki a verebek elűzésére.

Eömberes-Kiss Miklós "Verébüldözők" c. festénye, 1923-ból.

A verébüldözés nem más, mint a csapatba verődött madarak tömeges üldözése, akár kilométereken, tűzön-vízen át. Az űzött madarakat lehetőleg egyetlen percre sem hagyják pihenni, leszállni. A kiszemelt madárcsapat űzetése addig tart, amíg a szárnyasok végkimerülésükben a földre hullanak, ahol a verébüldözők egytől-egyig agyoncsapják elnémítják őket. A módszert nem csak verebek ellen alkalmazzák, seregélyek, sőt varjak elleni üldözésekről is tudunk. Az egyes falvakban külön verébüldöző brigádok működnek (változó, kb. 10-30 fős létszámmal), melyek a brigádvezető ("verebes") portáján elhelyezett harangocska kondulásakor kötelesek azonnal rendelkezésre állni.

 Elhullott verébcsapat az Orkánpéteri főút aszfaltján (2008. tavasza)

Nem ritka, hogy a falvak közös verébüldözéseket szerveznek. Ekkor a szokásjog értelmében a legnépesebb falu verebese irányítja az akciót, amely a falusi férfiember virtuskodásának ideális színtere. A verébüldözésekről nem hiányozhatnak a disznósági őrök sem, akik a verébüldözők közt elvegyülve, egyfajta szabadcsapatként veszik ki a részüket a madarak üldözéséből. A hagyomány szerint a legeredményesebb verébüldözésre 1951. szeptemberében került sor, amikor Orkánbuggyos és Orkánvésztő lakosai - kiegészülve az Orkánságban kiránduló kínai egyetemisták csoportjával - legalább 2000 verebet, többszáz fürjet és cinkét, több fészekaljnyi fecskét és egy parlagi sast (!) tettek ártalmatlanná egyetlen délután leforgása alatt.

A szokás azóta is tartja magát, a terítékre kerülő madarakat pedig legtöbbször össznépi verébleves-főzés keretein belül fogyasztják el.