Orkánújváros Petőfi-telepén járunk, amit a helyiek csak Zsivágónak hívnak. A lakótelep sivár hangulatát egy-egy gyerekzaj, vagy a mobiltelefonból üvöltő hip-hop zene töri meg. A felnőttek dolgoznak, vagy kocsmában ülnek. Közben egy középkorú fickó homokvárat épít a kisebbekkel, lerázza magáról a port, majd hirtelen a betonon látjuk viszont: kosarazik a „kulcsos gyerekekkel”. A helyiek Karesz atyaként emlegetik. Bizony, ő a lakótelep plébánosa.
Teleottani Károly, egy régi orkánsági család leszármazottja. Református környezetben, Orkánnémedin nevelkedett. Sokáig semmi köze sem volt a valláshoz, ahogy kérdésünkre kifejtette:
„Akkoriban nem érdekelt az Egyház, az Isten se. Bulizni akartam, rockbandát alapítani, mint a többi akkori tizenéves. Volt egy gitárom, amit cigarettacsikkel égettünk ki, meg rá volt írva, hogy Ütvefúró. Ez volt az életérzés. Többször kerültem konfliktusba a rendőrséggel is. Sajnáltam édesanyámékat, nem lehetett egyszerű nekik. Elkerültem, föl Pestre a Műegyetemre. Baromi nehéz volt, gépészmérnöknek tanultam, és egyik vizsgaidőszakban, rájöttem, hogy nem érek egy fabatkát sem. Depressziós lettem, kérdéseimre nem találtam választ. Ekkor megfordult velem a világ. Isten lenyúlt értem és megváltoztam.”
A gépészmérnöki diploma megszerzését követően az egri hittudományi főiskolára ment, ahol elvégezte a teológiát. Orkánbuggyos, Orkánpáhi községekben lett káplán. Az Orkánsági Egyházkerületben a 80-as években komoly egyházfegyelem uralkodott, amiben Karesz atya nem találta a helyét.
1985-ben, büntetésből került Orkánújváros Petőfi-telepére. „Akkor épült ez a lakótelep. Ide telepítették a bezárt bánya melósait, a szocializmus képtelen őrültségében megszüntetett vándorcirkusz alkalmazottait, mutatványosait. Ez a telep sosem virágzott, itt még nosztalgiázni sem lehetett sosem. Amikor idekerültem, volt a telepen három kocsma, egy suli, meg egy kultúrház. De oda alig jártak az emberek, mert nem is volt műsor, semmi. A srácok kint tengtek-lengtek az utcán. Ide küldtek, fizetés nélkül, hogy szervezzek meg egy plébániát. Na, velem nem szúrtok ki, gondoltam, aztán megcsináltam.” Karesz atya összefogta a régi cirkuszosokat, és az ő műsoraikkal népszerűsítette a katolicizmust. Hirtelen egész Orkánújvárosból jártak a Kultúrházban zajló misékre. A Párt megelégelte, és kitiltották a Művelődési Házból a gyülekezetet. Erre megtartották az alkalmaikat a játszótéren. Ekkor már 1988-at írunk. „A szocializmus döglődött, kivéve itt. Itt még próbálkoztak túlélni, fenyíteni. De sosem volt olyan népszerű misénk, mint, amiket a játszótéren tartottunk! Emlékszem, a ministráns srácok a körhintán ültek, volt, aki a rakétára mászva vetette a kereszteket, nem egyszer majdnem elröhögtem magam. De lelkileg mégis gyönyörű alkalmak voltak ezek!” Egy év „játszótéri misék” után Karesz atya és a gyülekezet 1989-ben belefogott egy templom építésébe. A templom, ahogy a plébános is, elsőre különc ötletekkel tarkított volt. Sokakban felháborodást váltott ki, hogy Karesz atya biciklisávot épített a templomban. Az oltár és az egész templom kialakítása szerény. „Egyik árva cigánygyerek a suliban azt mondja, hogy ő ezt készítette a templomnak. És mutatott egy rajzot. Majdnem elbőgtem magam a meghatottságtól. Egy stáció volt az.” – számolt be Karesz atya arról a furcsa döntésről, hogy a templom oldalfalán található stációk igazából gyerekrajzok.
A katolikus egyházvezetés megosztott Karesz atya tevékenységével kapcsolatban. Sokan szúrós szemmel nézik a dolgait, de közben látják, Zsivágóban módszerei beváltak és a helyiek megszerették papjukat.
