A téli évszakban a Karácsony fenyőillata mellett a hó, és az azzal kapcsolatos szokások meghatározzóak a mindennapi életben is.
Akinek szép kertje van, vagy házmester (innen is üdvözöljük utóbbi kategóriában versenyző olvasónkat!), annak meghatározó élménye a hólapátolás. Röviden most erről értekezünk.
Lapáttal a kézben sok minden megengedett, és az 1944-es orkánbaksonyi úgynevezett „Hólapát-csata” (és a Reszkessetek betörők!) óta tudjuk, kiváló fegyverként is használható. Egyet viszont a legtöbb tájékon nem szabad, pontosabban minimum bunkóságnak minősül: átlapátolni a havat a szomszéd kertjébe.
Több "fülemüle-per" is keletkezett a sajátos alpári esetek sorából. A magyar mentalitás-történet egyik éppenhogy kiemelkedő történésze, Mátay Marika részletesen vizsgálta már e perek jegyzőkönyveit, ám terjedelmi okokból most a több 100.000 ügyre nem térhetünk ki.
Ám most mégis, vizsgáljunk meg egy igen speciális, babonás népszokást, amely csak Orkánsámsonon vált tradícióvá. (Még az izlandi Gunnarsholt-on is, de ott egészen más okokból. A kettő között egyébként sem vonható semmi párhuzam, és senki sem feltételez kapcsolatot, kivéve az Ébredő Orkán egyes íróját.)
Első renden a még nem elkelt lányok szoktak lapátolni; a hagyomány szerint minél több havat hordanak el, annál szerencsésebbek lesznek a kérők terén. Ma már tudjuk, a hízásra különösen is hajlamos orkánsámsoni hölgyeket ezzel fitten tartották az év eleji báli időszakra, no meg talpraesettségükről, teherbírásukról is szép tanúbizonyságot tehettek a legények előtt.
Orkánsámsonban szükséges még átlapátolni a havat a szomszéd kertjébe, mert ezzel annyi pénzt kívánsz neki, amennyi hó landol az udvarán. Illetve minél több havat lapátolsz át, annál nagyobb áldomás éri a házat. Sok hó áthordása esetén a szomszédok egymást babpálinkával és malacfejjel szokták megajándékozni.
A falu végén élő cigányok, mivel senki sincs a szomszédságukban, sokáig kirekesztve érezték magukat ebből a népszokásból. Ám a 19. század óta ez a kérdés is megoldódott. Történt ugyanis, hogy a korabeli református lelkész (Ssomlói Péter Farkas, Orkánsámson lelkésze 1827-1890 között) felesége összegyűjtve a helyi asszonyokat, rendszeresen nagy adag hóval kedveskedett a nélkülöző cigány családoknak.
A hagyományt még ma is tartják. Olvasóinknak és minden kedves orkánsámsoninak sok havat kívánunk udvarukba!
