Egyik hű olvasónk értékes levelének hála, újabb orkánsági recept jutott el hozzánk. A búzásleves ma már kevésbé közkedvelt, bár kétségtelenül tradícionális fogása a tájegység főzéstudományának.

Rákosi élt-halt a langyosan tálalt búzalevesért. Pártvezéri búzaszedés Orkánpéteri mellett, 1951. augusztus

 A búzásleves a helyiek szerint a "szegény ember főfogása", úgy is mondhatnánk, hogy Orkánságban "szegény ember búzával főz". Némi kutatás után több faluban is megerősítést nyert, hogy a búzásleveshez való takarmánynövény -kosárnyi mennyiségben- bárki földjéről ingyen beszerezhető. Arrafelé többek között így vállalnak szolidaritást a legszegényebbekkel, a búzásleveshez gyűjtögető embert tehát -búza lopásáért, vagy birtokháborításért- fejlenteni nem lehet.

Csimbuli Józsi bácsi, aki a kedvünkért megfőzte a hőn áhított leveskülönlegességet. Köszönet érte!

 A búzásleveshez nem kell más, mint búza, víz, só, ízlés szerint répa, karalábé és némi bors. Gazdagabb helyeken szárnyast is főznek a levesbe (csirkenyak, farhát, csirkeláb), de tudunk olyan portáról is, ahol lóhússal gazdagítják (?) az ételt.

Malacfejjel díszített, újévi búzásleves-kocsonya Orkánbuggyosról

 A búzáslevesből régebben sok helyen kocsonyát (!) is készítettek. Ez a képződmény a zsír hiánya miatt nem volt egyéb, mint sós vízbe fagyott, főtt búzavirág és répa egyvelege, amit afféle fagylaltként lehetett elszopogatni, ha erre jött meg a háziak gusztusa. Leleményesebb háziasszonyok pohárnyi mennyiségű búzáslevest fagyasztottak le, a közepébe pedig rövidebb ágacskát tettek. Az így összefagyott búzáskocsonya ezután nyeles fagylaltként is fogyasztható volt. A mirelit térhódításával azonban ezek az étkek lassan eltűntek Orkánság konyháiból. Kár értük.