Folytatjuk kedvenc tájegységünk híres-hírhedt személyiségeinek bemutatását. Szerkesztőségünk egyetértett abban, hogy Szájtóti Csipkés Frigyes mellett Heinrich Jacob Schwenk (1603-1703) is megérdemli, hogy elsők között kerüljön bemutatásra.
Orkánnémedi barangolásunk alkalmával már esett szó a Schwenk-családról, melyet mértékadó genealógiai kutatások a legrégebbi famíliák között tartanak számon Orkánság területén. Heinrich Jacob Schwenk e család sarjaként született 1603-ban, a mai lócamúzeum lábszomszédságában lévő Schwenk-kúriában (az értékes ingatlan ma üresen áll, a hozzá tartozó uradalomban, melyet senki sem gondoz, éjszakánként suhancok piróznak és petárdáznak). A fiatal Heinrich különc gyermeknek számított; napjait többnyire a természetben, magányosan töltötte, társaságban ritkán mutatkozott. Leghűségesebb barátja egy vaskos füzet volt, melyben kezdeti munkásságának színe-javát találjuk (a fiatal költő a füzetnek a "Flucht von das Wesen" címet adta, ami annyit tesz: "Menekülés a valóságból"). Az igencsak elvont tartalmú, szürreális elemekben bővelkedő versek és novellák élénk fantáziáról és látens perverzióról tesznek tanúbizonyságot. Alighanem ennek köszönhető, hogy a Schwenk-féle poézis csak a kolozsvári undeground-költészetben számít ismert kategóriának, egyéb helyeken még nem találkoztunk vele.
Az igencsak alacsony növésű gyermeket édesapja, Karl Gustav Schwenk katonának szánta, de a fiút 1612-ben, az éves orkánvasvári szemlén alkalmatlannak találták a hadapródszolgálatra (a monda szerint az ominózus napon, a falu főterén Heinrich a szemlebiztottság szeme láttára bevizelt, amikor egy kacsa megkergette).
Ezt követően a család fekete bárányának számított, 1614-ben el is hagyta szülőházát és Erdélybe, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem udvarába ment. Gyulafehérváron az egyre élénkülő szellemi és kulturális élet ismert alakja lett, majd 1619-ben megjelent első verseskötete, melynek a "Der halm" ("A szalmaszál") címet adta. 1622-ben az újonnan megalapított gyulafehérvári református főiskolán kapott katedrát; ezt követően rendhagyó tanítási módszereiről és diákokkal folytatott viszonyairól vált hírhedtté. Több alkalommal gyanúsították meg erdei orgiákkal egybekötött kacsaáldozás szervezésével, de a vádak alól mindig tisztázta magát.
Heinrich élete bővelkedett izgalmakban és furcsaságokban, alighanem ennek köszönhető, hogy 1624-ben távozott Gyulafehérvárról és Bethlen Gábor Habsburgok ellen vezetett (eredménytelen) hadjáratában igykezett részt venni. Ebben nyilván közrejátszott gyermekként átélt szégyene; édesapjának küldött leveléből tudjuk, hogy e vállalkozással az akkori csorbát igyekezett kiköszörülni. A Hegyesormoskánál vívott ütközetben megpróbálta kitüntetni magát, de a felfejlődő gyalogság soraiban elsőként pánikolt be, amikor megszólalt az osztrák tüzérség. A beszámolók szerint hisztréikus menekülése annyira "hatásos" volt, hogy további száz ember is megfutott, melynek eredményeként az erdélyi sereg balszárnya megingott, így a fejedelem visszavonulót fújt. Schwenk szégyenében remeteségbe vonult, a következő hónapokat koldulással és erdélyi bolyongással töltötte, bizonyára ekkor született egyetlen regénye, a "Der einzeln held" ("A magányos hős").
Schwenk az 1620-as évek közepén számos helyen megfordult Európában, ezekről a kalandokról azonban semmiféle írásos emlék nem áll rendelkezésünkre. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy 1628-ban Prágába ment, ahol a Radivoj vezette anarchista felkelésben vállalt szerepet. Naplójából megtudjuk, hogy a cseh anarchisták merőben új világnézete és mai értelemben vett liberalizmusa annyira áthatotta, hogy később e napokat jelölte meg élete legszebb időszakának. A mindössze két napig tartó felkelés leverése és Radivoj kivégzése után letartóztatták és Bécsbe szállították, ahol némi meglepetésre kegyelmet kapott Lipót Vilmos főhercegtől (ennek oka máig tisztázatlan).
1629-ben, rövid bécsi tartózkodást követően hazatért szülőfalujába, Orkánnémedibe. Időközben elhunyt édesapja semmit sem hagyott rá, egyetlen nővére, Wilhelmina Schwenk pedig egy itáliai bankárhoz ment feleségül, így soha tobbé nem találkoztak. A szülőházát évekig tartó pereskedés eredményeként visszakapta a Neuerbacher-családtól (alighanem innen datálódik az Orkánságban elhíresült Neuerbacher-Schwenk családvita, amely az orkánnémedi vendettába torkollott 1649-ben), majd feleségül vette egy helybéli babpálinkafőző-család, az Überhansok legidősebb lányát. Frigyük eredményeként 11 gyermekük született.
A megélhetését ezután tanítással és bérapasággal biztosító Heinrich Jacob Schwenk 100 évesen, szifilisz áldozataként távozott az élők sorából. 647 verse, 5 novellája és ominózus regénye ma is elérhető Orkánnémediben, a róla elnevezett emlékház polcain.
(Szerk.: a műveket miniszteri rendelet értelmében sokszorosítani, másolni nem lehet, így az alkotások kizárólag szájhagyomány útján terjednek (?). Kolozsvári szamizdat-elterjedésük máig tisztázatlan, de annál üdvözítőbb jelenség).
