110 éve született Eömberes-Kiss Miklós, az Orkánság legjelentősebb népi írója, vagy, ahogyan ahogyan temetésén Veres Péter fogalmazott: a "hátsókert esztétája".
Eömberes-Kiss 1901-ben született Orkánparlagon, nincstelen szegényparaszt szülők gyermekeként. Édesapja írástudatlan disznópásztor volt, így természetesen fiát is kondásnak szánta. A helybeli kántortanító azonban felfigyelt a kemence mellett folyton a kalendáriumot bújó fiú tehetségére, s ösztöndíjasként beajánlotta az orkánbaksonyi református kollégiumba (ma alternatív gimnázium).
A fiatal Miklóst 17 évesen besorozták katonának, így csak 1921-ben érettségizett le. A fronton születtek első zsengéi, melyeket pár évvel később Gránátszilánkok címmel ki is adott a Turul Szövetség, amelybe rögtön a háborúból hazatérve belépett.
Eömberes-Kiss az érettségi után felvételt nyert az Orkánlekszikai Egyetem magyar-francia szakára. A tehetséges ifjú 1924-ben el is nyert egy párizsi ösztöndíjat, ahol megismerkedett a szocializmus eszméivel. Hazatérve ki is lépett a Turulból, és szegényparaszt fiatalokból önképző kört alakított. A maroknyi ifjú sok hányattatásnak volt kitéve. Üléseik helyszíne kezdetben a Hetveny-téren álló Rózsika borozó volt. Innen néhány hét múlva „közbotrányokozás” miatt kitiltották őket. Másfél esztendő alatt 4 helyről kellett emiatt távozniuk. (Malteros József marxista történész kutatásai szerint valójában a horthysta politikai rendőrség nyomása állt a háttérben.)
Eömberes-Kiss Miklós falukutató útján
A hányatott sorsú, ám annál tehetségesebb fiatalemberre, az Orkánsági Szép Szó című kis példányszámú, ám igen nagy hatású irodalmi folyóirat tulajdonosa, Weiszler Hugó figyelt fel. Eömberes-Kiss versei, novellái, tárcái több mint nyolc éven át itt jelentek meg. E lap hasábjain látott folytatásokban napvilágot legjelentősebb prózai műve, a „Tékozló konda” című szociográfiája is, melyet könyv alakban 1932-ben adtak ki. Az orkánsági szegényparaszti társadalom reménytelenségéről, és úttévesztéseiről szóló alkotás - melyet hónapokon át az orkánsági falvakban vándorolva írt - egyből a magyar irodalom élvonalába emelte. Amikor vádat emeltek ellene „izgatás” miatt. nem kisebb tekintély, mint Móricz Zsigmond védte meg az Orkánsági Naplóba írt karcolatában. Eömberes végül 250 pengő büntetést kapott, de az ügy ismertté tette nevét a megye határain kívül is.
Ugyanakkor ez a könyv hozta el a szakítást is az Orkánsági Szép Szóval. Weiszler ugyanis nem engedte, hogy lapjában lehozzák a regény szerinte antiszemita kitételeit. Eömberes ekkor az Orkáni Virradat című szélsőjobboldali orgánumhoz fordult, s ők készséggel közölték az inkriminált részeket. Eömberes a következő évtől már e lapnál dolgozott, az Orkán Vezér Kiadónál jelent meg 1935-ben Makkot Vetek című gyűjteményes verses kötete. Az 1938-as választások alkalmával képviselő jelöltséget is vállalt a Kapáskeresztes Párt színeiben. Miután a párt a választási kudarc után beolvadt a nyilas mozgalomba, Eömberes-Kiss kilépett, mert a németbarát orientációval nem tudott egyet érteni.
A háború alatt következetesen békepárti és németellenes hozzáállást tanúsított, bár a Felvidék és Erdély visszatértét lelkesen üdvözölte a Baksonyi Reggel hasábjain. 1940-ben vette el feleségül a szövőnőként dolgozó Tenyeres Helgát. 1944. márciusában a Gestapo kőrözési listáján az ő neve is szerepelt, ám szerencséjére "Kiss Miklós”néven, így nem találtak rá egy ideig, s volt ideje elbujkálni szüleinél. Nyolc hónapig egy disznóólban rejtőzködött. Élményeit Gondolatok a vályúnál címmel írta meg néhány esztendővel később.
A háborút követő években Eömberes-Kiss nagy lelkesedéssel vetette bele magát a közéletbe, Kérges Kéz címmel lapot is indított. Ám jellegzetesen népi-nemzeti, harmadik utas programja hamar ellenséggé tette a kommunisták szemében. 1948-tól lapját betiltották, s nem publikálhatott sehol. Éveken át segédmunkásként dolgozott Orkánújváros építésénél. 1956-ban a helyi Forradalmi Bizottság elnökévé választották meg, mint ismert, és elismert értelmiségit. A forradalom leverése után, 1958-ban az úgynevezett orkánújvárosi íróper során 4 év fegyházbüntetést kapott. 1963-ban, súlyos betegen, amnesztiával szabadult.
Az idősödő Eömberes-Kiss, legendás piros-fehér-zöld pipájával
A rabságban megrendült egészsége többé már nem volt a régi, bár a hatvanas évek végéig gyakori vendégnek számított az orkánbaksonyi Kácsa vendéglőben. A körülötte kialakult, főként fiatal értelmiségiekből álló kör később az orkánsági népnemzeti ellenzék magva lett.
1976-ban hunyt el. Önéletrajzát hosszas huzavona után, 1979-ben posztumusz adta ki a Megvető Könyvkiadó „Ember a susnyásban” címmel.
Életéről először 1981-ben publikált tanulmányt Malteros József a Párttörténeti Intézet munkatársa "Egy élet az agrárproletariátusért" címmel a az orkánújvárosi Munkásököl című elméleti folyóiratba. 1997-ben Könnyes Oszkár írt magánkiadásban megjelentetett monográfiát "Kérges próféta" címmel. A két szakember azóta is heves vitában áll egymással. (lásd Könnyes: Vörös hazugságok a próféta körül című cikkét, illetve Malteros Szocialista harcosból árja hős - könnyes-bús hőstörténet, vagy gyűlöletbeszéd? című válaszát)
